Egy elgondolkodtató cikk a női zeneszerzésről, a szakmai érvényesülésről a főleg férfiak által uralt komponisták világában, Kling József 2013 márciusi írása a Figaro-ban.

                                              „ Kisfiam, te lány vagy

 Miközben Európában a nemek dualizmusára épülő nyelvekből is kikopik lassan a szakmákat megkülönböztető nőnemű alak használata, lángoktól ölelt kis országunk parlamentjében és a közbeszédében archaikus állapotok uralkodnak: a nő legyen anya, háztartási robotgép vagy éppen szexuális segédeszköz. Buszsofőr, pilóta, Forma 1-es autóversenyző? A művészet legtöbb területén a nők már polgárjogot nyertek: írónő, költőnő, festőnő, szobrásznő – bár a nőt még odaragasztjuk a végére.

A klasszikus zenei együttesek tagjainak ma már legalább a fele nő, ennek ellenére a Bécsi Filharmonikusokat máig kizárólag férfiak alkotják. Olykor még az is megütközést kelt, ha egy nő nem éppen testhez álló hangszeren muzsikál. Arra meg egyszerűen nincs is igazán szavuk, ha zenét komponál. Női zeneszerző, zeneszerzőnő? A szavak idegesen taszítják egymást. Pedig a zeneakadémián végzett növendékek között egyre nagyobb számban akadnak elképesztően tehetséges hölgyek.

A karmesteri pulpituson fellépő női dirigensek bár egyre gyakoribbak napjainkban, mégis meg kell vívniuk ezért a maguk harcát. Most három magyar kortárs zeneszerzőnővel: Tallér Zsófiával, Dobszay-Meskó Ilonával és Varga Judittal beszélgettünk.

Nagyobb örömforrás, mint a Kis hableány

 Dobszay-Meskó Ilona szellemesen adja elő a maga sztoriját. A zenei talentum mellett színészi képességekben sem szűkölködik. „Én a médiából tudom, hogy női zeneszerzőként különlegesnek számítok. Nekem elfelejtettek szólni, hogy ezt nők nem szokták művelni. Amikor Kocsár Miklósnál 15 évesen elkezdtem hivatalosan zeneszerzést tanulni, ő sem mondta, hogy kisfiam, de te lány vagy. Az persze feltűnt, hogy a Bartók konziban csupa rézfúvós fiú vesz körül, mivel fúvós osztályba jártam” – meséli.

Dobszay-Meskó Ilona kiskora óta komponál. Amikor még nem tudott kottát írni, a nagybátyja jegyezte le a szerzeményeit. “Soha nem ajnároztak otthon, hogy hű, milyen szép zenét szereztél. Apukám a debreceni főiskolán volt zongoratanár, a kijevi zeneakadémián annak idején ő is tanult zeneszerzést meg karmesterséget. Nyilván ez is hatott rám, de számomra egyszerűen nagyobb örömforrás volt új és újabb, még sosem hallott hangsorokat létrehozni, mint megnézni ötször egymás után a Kis hableányt. Amikor aztán elkezdtem vezényelni, ott már tényleg szembesültem a férfi-nő kérdéssel.

A karmesterség egyértelműen férfiszakma, nem ironikusan mondom, komolyan gondolom. Szerintem, optimális esetben, a nemek ideális viszonyát tekintve a nő követi a férfit. Ugyanez tükröződik a zenekar-karmester felállásban, ahol a karmester alapértelmezésben férfi. Azért keményen meg kell dolgoznom, hogy engem nőként a férfikollégákhoz hasonlóan respektáljon a zenekar. Ez nem ellenségeskedés a muzsikusok részéről, egyszerűen csak szokatlan helyzet, de ha már elfogadtak, akkor zökkenőmentes az együttműködés” – meséli teátrális gesztusokkal, mert a legjobb értelemben színészi vénával is meg van áldva.

A feminizmussal ellentétben

Tallér Zsófia szerint a kérdés, hogy nő létére miért választotta ezt a nem éppen feminin pályát, mára gyakorlatilag elavult, érvényét vesztette. A problémát ezzel nem egyszerűen lesöpri az asztalról. Ellenkezőleg, jóval magasabb szinten tárgyalja.

„Sok neves férfikollegám állítja, hogy meghallja, hogy egy darabot nő komponált-e vagy férfi. Természetesen ezen állítások egy része csupán – az európai kultúrában e témában szinte kötelező – malícia, de az őszinte vélemények igazolják a női zenedramaturgiáról való álláspontomat, mely szerint – a feminizmussal tökéletes ellentétben állva – éppen a két nem alkotói hangvételének különbsége a lényeges” – írja doktori disszertációjában. Később megállapítja, hogy míg a férfiagy sokkal logikusabb, matematikai gondolkodásra képes – amely a zenében is nagyon meghatározó tényező -, vagyis rátermettebb, mint a női, addig a női érzékenység, finomabb hallás, magas szintű verbalitás, asszociációs készség alkalmas ennek a hiátusnak az ellensúlyozására. Vagyis a zeneszerzés másik oldalában a nők az erősebbek, a logikában-matematikában pedig a férfiak.

Akkor a zeneszerzés női szakma?

A Bécsben élő Varga Judit nem szereti a férfi-női kategorizálást. Különösen akkor nem, ha olyan szakmákról van szó, amelyben fizikumbeli adottságok egyáltalán nem játszanak szerepet.

„Hogy egy nő kevésbé alkalmas favágásra, mint egy férfi, azt megértem. De a zeneszerzéshez semmi olyan nem kell, ami egy nőben kevésbé lenne meg, mint egy férfiban. Ha engedünk a nemek általánosan elfogadott buta kliséinek, akkor meg egyenesen női pályaként interpretálhatjuk, hiszen a zene leginkább érzelmi síkon mozog, az érzelmeket pedig feminin tulajdonságnak tartjuk, nemde?” – teszi fel a kérdést Varga Judit.

“Ha abból akarunk következtetéseket levonni, hogy az elmúlt 300-400 évben milyen volt a nemek leosztása bizonyos szakmákban, az végképp zsákutca. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, amit amúgy tudunk, hogy az emancipáció viszonylag új keletű találmány, és korábban a nőkre kényszerített társadalmi szerep nem tette lehetővé, hogy sikereket érjenek el bármilyen szakmában. Az oktatásuk nagyrészt kimerült abban, hogy felkészítették őket a feleség-anya szerepre” – teszi hozzá.

Soha többé nem lépett színpadra

Tallér Zsófia zongoristának készült, és a középiskolában csak azért vette fel a zeneszerző szakot, mert az biztosította számára a legmagasabb szintű elméleti képzést. Kocsis Zoltán egy zongoraversenyen kiszúrta magának, magánnövendékévé fogadta. Ezután a mesterrel való munkára koncentrált, a zongoraszakot végül nem végezte el a Zeneakadémián.

Pianista karrierje befejezéseként Mozart-zongoraversenyt játszott el Vashegyi György vezénylése alatt. Noha kiemelkedő tehetség, soha többet nem lépett pódiumra. A zene megteremtése sokkal inkább lázba hozta, mint a zene – legyen bármilyen magas szintű – reprodukálása.

Talán nincs is műfaj, amelyben ne komponálna: film, színház, balett, szólóhang, kórus, nagyzenekar éppúgy anyanyelve, mint a versekre írt gyerekzene. Legutóbb például Marék Veronika Boribon-szövegeit zenésítette meg.

Egyik legemlékezetesebb darabja Mundruczó Kornél operafilmjének, a Johannának „antiopera” hangvarázsa. Két éve Gothár Péter Hangyatérképéhez komponált zenét.

Fekete Gyulához, Vajda Jánoshoz képest  Tallér Zsófia zenéje kísérletező, Horváth Balázshoz képest konzervatív. Vagy jobb, ha úgy fogalmazok, hogy bartóki, sztravinszkíji alapokon nyugszik, megfejelve tanárai, Petrovics Emil és Bozay Attila hatásával.

Szürke spirálfüzettel kezdődött

Varga Judit 10 éves korában egy nagy szürke spirálfüzetbe kezdte írni első kis zongoraszösszeneteit. Tanára, Spiegel Marianna bátorította. Már 14 éve nem él Magyarországon, 2005 óta nem tette be a lábát magyarországi oktatási intézménybe, úgyhogy óvatosan fogalmaz a képzésről. Ő emlékei szerint mindenből a legjobbat kapta a győri zeneiskolától a konzin keresztül a bécsi zeneakadémiáig.

Bár tanult vezénylést, de Meskóval ellentében ő sosem lelte benne örömét. „A világ tele van remek fiatal karmesterekkel, akik örülnek, ha munkát kapnak. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy képzett koncertzongorista vagyok, és hogy fúvós vagy vonós hangszert is többé-kevésbé meg tudok szólaltatni, mert pár évig mindegyiken tanultam játszani” – mondja.

Saját darabjaiban viszont nem szívesen zongorázik, mert szerinte a próbafolyamatnak csak jót tesz, ha a zeneszerző nem előadóként vesz részt benne. Ugyanakkor frusztrálja, hogy olykor a színpadon nyolcvanan játsszák a darabját, miközben a nézőtéren tizenöten ülnek, és azok is mind kollégák. „Meg kell jegyeznem azért, hogy legutóbb Münchenben megtelt az 500 fős koncertterem. Igaz, akkor az Ensemble Modern játszotta a darabomat, és komoly reklámmunka állt mögötte” – teszi hozzá.

Akinek Mozart elfér a kezében

Dobszay-Meskó Ilona éppen túl van egy hétórás lemezfelvételen. Egy éve játsszák Jancsi és Juliska mesejátékát, amelyből most lemez készül. Mint gyakorlott koncertzongorista ül a klaviatúránál, mert, mint mondja, mégis csak ő játssza a legjobban saját szerzeményét. A zongorával hatéves korában kötött örök barátságot. Nem éppen pianista ujjak, mutatja a kezét, az oktávot alig érik át. Ez a fizikai determináltság nagymértékben meghatározza a repertoárt. Mozart viszont elfér a kezében, az ő zongoraszonátáit imádja játszani.

A három bemutatott zeneszerző közül Dobszay-Meskó Ilona az egyetlen, aki a zeneszerzés mellett egyben karmester is, sőt nemzetközi nevet szerzett magának a dirigensi szakmában. Semmi feminista hajlam nincs benne, nem azért lett zeneszerző, pláne karmester, hogy bebizonyítsa, nem csak fakanál való egy nő kezébe. Szerinte teljesen normális, hogy egy családban a hagyományos férfi-nő szerepek működnek.

A karmesterséghez férfiaggyal kell gondolkodni. Jó tájékozódó képesség szükséges hozzá. „Én nem forgatom a térképet, ha valahová el kell találnom. Ránézek, és tudom, hogy merre kell mennem. A karmesterség is ilyen, tudom, merre kell menni, a zenészek meg követnek. Hogy valaki milyen kvalitású zenész, nem attól függ, hogy férfi-e vagy nő.”

Meskó karmesterként nemzetközi kurzusokat tart, húsz országból járnak hozzá növendékei. Egymásnak adják a kilincset fiatal és meglett dirigensek, akiket adott esetben egy hétvége alatt felkészít, hogy jól szerepeljenek a meghallgatáson, ahová igyekeznek.

A legtöbb zenészt meghazudtolva rengeteg zenét hallgat, imádja Puccinit, és maga is készül operát írni. De ez még titok.

Egyébként valamennyi zenéjét felkérésre írta, azt is, amit a közeljövőben fognak bemutatni New Yorkban. Zenéi meglehetősen filmszerűek. Mint például a nagy zenekarra írt Eszmélet. Meskó Ilona itt saját, tíz éve alapított zenekarát, a Ventoscalát vezényli.