Havasi Balázs

Havasi Balázs
Forrás: Nyugat.hu

Havasi Balázs zenei tanulmányait a budai XI. kerületi állami zeneiskolában kezdte (1985-ben lett Weiner Leó zeneiskola majd 1990-től Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola). Később a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta.

“Havasi Balázs” bővebben

Hundows Gitár zenekar

Hundows

1984-ben három középiskolai tanuló elkezdett együtt gitározni: Szabó Tibor, Mihalovics János és Varga Attila. Lehet, hogy azért mert ez tűnt a legegyszerűbbnek, ének nélkül, gitáron játszottak néhány igazán közismert Shadows dalt. Abban az időben szinte minden fiatal zenekart alapított, a többségük hamarosan “kiszeretett” a zenélésből, de ők nem. “Hundows Gitár zenekar” bővebben

Julius Dobos

sonible.com

/szimfonikus, elektronikus/
Dobos Julius Gyula (született Budapesten, Magyarországon) zeneszerző, szintetizátor és zenei producer, legismertebb elektronikus és zenekari zenei megjelenéseiről világszerte. Közkedvelt filmzenéiről, amelyeket Európában és az USA-ban nagy filmekben és televíziós műsorokban használnak. “Julius Dobos” bővebben

Pergamoon

forcemajeure.hu

A néhai Force Majeure együttes Debrecenben, egy informatikai kiállításon találkozott Kovács László – az együttes vezetője – és Vidovenyecz Zsolt. Beszélgetésük során hamar szóba kerültek a hangszerek, mert mint kiderült mindkettőjüket jobban érdekelték ezek, mint a számítógépek. Az ismerkedés közben mindinkább körvonalazódott, hogy zenei érdeklődésük nagyon közel áll egymáshoz, ezért néhány héttel később Zsolt csatlakozott Laci akkori zenekarához, majd megalakították a Force Majeure-t. Mindez 1996 októberében történt. “Pergamoon” bővebben

Szentpéteri Csilla

Szentpéteri Csilla
forrás: aquarellhotel.hu

Szentpéteri Csilla fiatalon, 6 évesen kezdett zongorázni. A makói Bartók Béla zenetagozatos Általános Iskola után a szegedi Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta a tanulást. Diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte Nádor György növendékeként. 1983-ban szépségversenyt nyert.

“Szentpéteri Csilla” bővebben