0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Fejes Krisztina

fejesacademy.com

Fejes Krisztina / zongoraművész /
Született: 1983. szeptember 16. Cegléden. Tanulmányait a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában kezdte. Tehetségére már kora gyermekkorában felfigyeltek. Tizenkét évesen beválogatták a Papp Lajos Zongoraverseny döntőjébe Budapesten, a Régi Zeneakadémián. Az említett sikerek után útja egyenesen a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba vezetett, ahol öt éven keresztül Hargitai Imre és Benkő Zoltán tanítványa volt. „Fejes Krisztina” bővebben

Fekete- Kovács Kornél

magyarnarancs.hu

trombitaművész

Fekete-Kovács Kornél (Kiskunhalas /Budapest, 1970. augusztus 4. –) magyar zenész, zeneszerző, trombitaművész, jazz-zenész, egyetemi tanár.

Baján nőtt fel. 1975-ben kezdett hegedülni. 1980-ban kezdett trombitán játszani. 1988–1992 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt.

1989-ben a Rózsaszín Bombázók tagja volt. 1989–1992 között a Studium Dixiland Band tagja volt. 1990–1992 között a Fortinbras Quintett tagja volt. 1992–1994 között a Brass Age zenésze volt. 1993–1995 között a Junior Jazz Quartett tagja volt. 1993–1999 között az Oláh Kálmán Szextett tagja volt. 1995–2010 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékének tanára volt. 1996-ban a 9:30 Zenekar tagja volt. 1997 óta a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 1998–2002 között a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. 1998–2005 között a Budapest Jazz Orchestra alapítója, művészeti vezetője és szólistája volt.

1999–2002 között saját zenekara, a Black Smith Workshop tagja volt. 2001–2004 között a Budapesti Big Band Találkozó alapítója, a rendezvény főszervezője volt. 2002-től tagja Dés László Szeptettjének és Horgas Eszter Class Jazz Band zenekarának, valamint az Emil.RuleZ! együttesnek.

2003-tól a Németh Gábor Project szólistája. 2003–2005 között a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, a Szövetség big band szekciójának vezetője volt. 2005 őszétől a Modern Art Orchestra (MAO) vezetőjeként dolgozik.

2005-től a Magyar Jazzművészek Társaságának tagja, 2009-től elnöke. 2006 elején megalapította saját kvártettjét Fekete-Kovács Kornél Quartet néven.

Fellegi Ádám

Fellegi Ádám
fellegiadam.hu

Fellegi Ádám (Budapest, 1941. december 30. –) Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész.

Zongoraművész-tanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte kitüntetéssel (1958–1963), majd Paul Badura-Škoda, Jörg Demus és Alfred Brendel tanítványa volt (1966–1968). 1966-ban első díjat kap a Bécsi Intenationaler Meisterkurs versenyén. 1962-től a Magyar Állami Operaházban korrepetitor. 1970-től 1990-ig az Országos Filharmónia állandó zongoraszólistája. „Fellegi Ádám” bővebben