0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Marosfalvi Imre Enrico

oromunnep.hu

2005 óta meggyőződése szerint zenei médiumként alkot. Alkotásaiban a „ Felsőbb Világok” információinak rezgéskódjai vannak jelen, ebből adódóan valamennyi koncertjén, előadásán, CD-jén minden zenei anyag mediumi közvetítés eredménye.
Zenei tanulmányait 4 éves korában kezdte, saját belső megnyilvánulásként, már akkor „ hegedülni akart „, első lépésként szolfézsra járt. Ének-zenei általános iskolába tanult, híres énektanárok munkája a mai napig érzékeny és minőségi kapcsolatot jelent számára a belső zenei hallásvilágával. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1975-ben és felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola ZTI tagozatára hegedű szakra, ahol kitüntetéssel végzett. Egész életét áthatja a zene. Igazi „ felébredt tudásokat „ azonban a diploma utáni időszakban szerzett, mely a mai napig is tart. Kezdetben – gyerekkorában és ifjú korában – célként jelent meg a hegedülés, majd amikor eljutott bizonyos szintre, akkora már eszközzé vált és a zene lett cél.

Az utóbbi évtizedekben meglátása szerint azonban már a zene is eszközként hangzik fel benne, a Teremtő információk közvetítésének, átadásának alázattal való szolgálatában.

Harminc éven keresztül a zenetanításon keresztül, a tanítás közben tanult meg hegedülni, zenélni és közvetíteni. későn érő típus. A zenepedagógiával való szoros kapcsolata meghatározóvá vált azokban az évtizedekben.

A harminc évet számos zenekari verseny és külföldi út jellemezte. Majd fokozatosan fejlődött tovább és meggyőződött arról, ami folyamatosan szól benne zenét közvetít, állandóan jelen van és életfeladatának érzi, hogy ebből a zeneóceánból minél többet adjak a hallgatók számára. Számára a zene a teremtő nyelve.

Ebben az időszakban ért meg a szóló koncertezésre, a Magyar Rádióban egy évtizeden át voltak koncertjei Bachtól Bartókig. Igazi erőpróba, olykor megpróbáltatás volt az élő adás az üres stúdióban, ahol nem volt hallgatóság.

Manapság is teljesen egyedül játszik a fellépésein, a CD-in pedig minden hangszeren, a „kísérő hangzást is egymaga szólaltatja meg. Ezek a zenék már nem más szerzők kottahű interpretációja, hanem hite szerint „ egyenes közvetítés „ az „ Égi csatornáról „. A több mint 50 CD-jének alapzenéjét változatlanul hagyva az újabb és újabb koncertjein más és más szólót „ rögtönöztetnek „ vele a belső halláson keresztül jövő zenei információk. Tapasztalatai szerint előadás közben egy villanással előbb hallja meg a zenét, amelyet átenged a testén keresztül, a karjain és az ujjain, hogy megszólaltassák azaz: „ Engedi, hogy a Teremtő alkosson benne „ és hagyja, hogy az ujjai kövessék ezt a belső hangzást, így adva a tiszta, salakmentes, hiteles átadást. Úgy gondolja hogy a zenei üzenet fordítása mindenkinek saját magánügye, onnan emeli a hallgatót, ahol éppen tart.

Közel hatvan éve hegedül. Megítélése szerint az a képesség nem mindenkinek, sőt nem minden zenésznek adatik meg, hogy a belső hang minőségileg a Teremtőtől érkező zene legyen. Ennek megfelelően vállalja fel ezt a feladatot, a sok nehézség, amelyet a kor társadalmi elvárásai és alacsony rezgésen élő embertársai negatív hatásainak, ártó tevékenységeinek ellenére tesz, szelíd szándékkal ezen a rögös úton.

Related Nevek