0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

DuoCorde

DuoCorde Szeghy Eszter - Szűcs Renáta
duocorde.com

Szűcs Renáta és Szeghy Eszter DuoCorde nevű gitárduója 2017-ben kezdte meg működését, a győri Széchenyi István Egyetemen végzett előadóművészek már az egyetemi évek alatt is számtalan koncertet adtak. Repertoárjuk azóta is folyamatosan bővül eredeti gitárduóra írt művekkel és saját átiratokkal – reneszánsztól a kortárs zenéig. Első lemezük 2021-ben jelent meg Prelude címmel, illetve ők a szerzői a Gitározzunk együtt! című oktatóvideó-sorozatnak, melyet 2020-ban adtak közre. Céljuk, hogy olyan különleges darabokat szólaltassanak meg két gitáron, amelyeket a közönség ritkán hallhat.

Szeghy Eszter nyolcévesen kezdett el gitározni, a győri Széchenyi István Egyetemen végzett 2018-ban előadóművész szakon, majd 2020-ban zenetanár-gitártanár szakon is. Szűcs Renáta hétévesen kezdett el gitározni, 2010-ben felvették a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba, 2016-ban kezdte meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán, a DuoCorde egy év múlva indult.

Related Nevek