0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Budapest Klezmer Band

Budapest Klezmer Band
karnevalsavaria.hu

A Budapest Klezmer Band 1990-ben alakult, hagyományos zsidó zenét játszó együttes. Felléptek musicalekben is, nagy sikerrel szerepeltek az európai és amerikai turnékon. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Kodály Zoltán közművelődési díjával tüntették ki, 2003-ban Artisjus-díjat kaptak. A Budapest Klezmer Band megalakulása óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. Virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai a hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újra fogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek.

A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője Jávori Fernc „ Fegya „ akinek újító elképzelései megteremtették a klezmer balett, a klezmer szvit és a a klezmer musical műfajait is Magyarországon. Mindegyik művészeti produkció világszínvonalú hazai alkotásokkal készült.

A zenekar által képviselt sokrétű , jellegzetesen Kárpát-medencei hangulatú klezmer igényes zenei világa mindenütt hatalmas siker. A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, rengeteget turnézik szerte a világban, újra és újra tanúbizonyságot téve sokoldalúságáról. 2000 januárjában a Magyar Tudományos Akadémia Pro Kultúra Alapítványának kuratóriuma Kodály Zoltán Közművelődési Díjat adományozott a zenekarnak a jiddis zenei hagyományok ápolásáért és terjesztéséért, 2003-ban Artisjus-díjat kapott az együttes, Jávori Ferencet pedig a magyar zenekultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért, valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként 2014-ben Kossuth-díjban részesítették. 2015-ben a Budapest Klezmer Bandet magyar zeneművészet kategóriában Prima díjjal tüntették ki, és ők kapták a Prima Primissima közönségdíjat is.

Related Nevek