0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z
Ta To

Tolcsvai László

Tolcsvai László
szeretlekmagyarország.hu

Tolcsvay László, született Tolcsvay Nagy László (Budapest, 1950. június 24. –) Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, énekes, zeneszerző, előadóművész. Felesége Péreli Zsuzsa, Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, testvére Tolcsvay Béla, Kossuth-díjas zenész.

Tolcsvay László 1950-ben született Budapesten. A jelenleg elsősorban rockopera és musicalszerzőként jegyzett Tolcsvay László a hatvanas évek beatgenerációjának egyik kimagasló egyénisége. Klasszikus zenei tanulmányai mellett beatzenekarokban játszott, tizenhat évesen már dalokat komponált. A Tolcsvay Trio alapító tagja. 1968-ban vált ismertté, amikor megnyerték a Ki mit tud-ot. Együttesük elsőként ötvözte a rock-muzsika elemeit a magyar népzenével, új utat nyitva ezzel a hazai rockzenének. 1973-ban komponálta Petőfi Sándor versére az azóta legendássá vált Nemzeti dalt, amely korosztályának himnuszává vált. 1973-tól a Fonográf együttes tagja és zeneszerzője, több mint tíz lemezt készítettek együtt. A 70-es években Kelet-Európa egyik legnépszerűbb zenekarává váltak. Szerepeltek Hollandia, Belgium és Németország színpadain és tévéprogramjaiban is.

A zenekaroknak írt dalai mellett (Első villamos, Jöjj kedvesem), a mai napig írja Koncz Zsuzsa és Halász Judit dalait is. Közel száz, ma már legendás nagylemez őrzi munkáját.

1987-ben komponálta a Magyar Mise című monumentális művét, amelyben ötvöződnek a népi, a klasszikus és a rockzenei hagyományok. A Magyar Mise formájában is jelképes: együtt énekelnek benne a rockvilág nagy egyéniségei operaénekesekkel, modern ütőegyüttes játszik együtt népzenészekkel, beatzenészekkel és egy száztagú kórussal.

Színpadi művei közül a legjelentősebbek például a Doctor Herz (Müller Péterrel és Bródy Jánossal) tíz évig a Madách Színház sikerdarabja volt. A musicalt 1991-ben Angliában a manchesteri Royal Exchange Theatre is bemutatta angol szereposztásban. A Mária evangéliuma (Müller Péterrel és Müller Péter Sziámival) premierje szintén a Madách Színházban volt 1991 húsvétján. Több nyelvre lefordították, és Pozsonytól Brnóig, Németországon, Ausztrián, Svájcon és Olaszországon át Amerikáig örvendeztette meg az embereket. A Dickens Karácsonyi énekéből készült Isten Pénze c. musicalt (Müller Péterrel és Müller Péter Sziámival) 1995-től tizenhárom évig telt házak előtt játszották a Madách Színházban, és számos magyar vidéki színház tűzte műsorára. Emellett tíz éven keresztül minden decemberben Ausztriában, Németországban és Svájcban turnézott az előadás. 2015 óta a Budapesti Operettszínház játssza.

1999. szilveszter éjjelén mutatta be a Madách Színház Beszterce ostroma című daljátékát, a darab librettóját ezúttal is Müller Péter és Müller Péter Sziámi írták.

1992-ben Testamentom címmel oratóriumot komponált Bella István verseire, amely a doni magyar tragédia szimfonikus zenekarra és férfikarra írt feldolgozása.

1994-ben a Győri Balett mutatta be Bábel című táncdrámáját, 2002-ben pedig az Örök Körök című balettjét. Az utóbbi kompozícióhoz Bródy János írta a verseket, mindkét mű koreográfusa Bombicz Barbara.

2003-ban komponálta a Rákóczi Fantáziát, amelyet a Párizsi Magyar Intézetben mutattak be. A mű 2004-ben a Római Magyar Akadémián, 2005-ben pedig Kassán és Brüsszelben is hallható volt.

2006-ban Egy mondat a szabadságról címmel kantátát komponált Bródy János versére, amelyet a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben mutattak be az 1956-os forradalom 50. évfordulóján.

2013-ban a Tamási Áron meséjére írt Ördögölő Józsiás című tündérmusicaljét Bori Tamás verseivel A Budapesti Operettszínház mutatta be.

2015-ben a Stendhal regénye nyomán készült Vörös és Fekete c. regényes musicaljét mutatták be (Müller Péter Sziámi) a kaposvári Csiky Gergely Színházban.