A B C D E F G H I J K L M O P R S T V Z

Bence Péter

Bence Péter
Forrás:hungarytoday.hu

Tizenhárom évesen családi segítséggel jelentette meg első zongora CD-jét. Debütáló albumát Green Music címmel adták ki 2004-ben. Ugyanebben az évben elnyerte a Ferenczy György Nemzetközi Zongora Verseny harmadik díját.

„Bence Péter” bővebben

Benkő Dániel

Benkő Dániel
atempo.sk

Benkő Dániel (Budapest, 1947. július 29. – 2019. december 15.) magyar lant- és gitárművész, médiaszemélyiség.

Muzsikusként

1965-től a Bartók Béla Konzervatóriumban, 1969–1971 között a Zeneakadémia Zeneiskolai Tanárképző Intézetében tanult, Gergely József és Szendrey-Karper László tanítványa volt. A végzés utáni két évben Cheltenhamben Diana Poultonnál, Breukelenben Eugen Dombois-nál sajátította el a lantjáték alapjait. „Benkő Dániel” bővebben

Benkó Dixieland Band

Benkó Dixieland Band
forrás: fidelio.hu

A Benkó Dixieland Band a világon az egyik legjobb, Magyarországon a legnépszerűbb Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal is kitüntetett magyar dzsesszegyüttes volt a 20. században. A zenekart 1957 februárjában alapította Benkó Sándor. A zenekar a dzsessz műfaján belül a tradicionális, úgynevezett New Orleans-i fekete dzsesszt játszotta és űzte a legmagasabb szinten. „Benkó Dixieland Band” bővebben

Benkő László

nagylatoszog.hu

Benkő László (Szombathely, 1943. június 12. – Budapest, 2020. november 18.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega zenekar tagja.

„Benkő László” bővebben

Budapest Klezmer Band

Budapest Klezmer Band
karnevalsavaria.hu

A Budapest Klezmer Band 1990-ben alakult, hagyományos zsidó zenét játszó együttes. Felléptek musicalekben is, nagy sikerrel szerepeltek az európai és amerikai turnékon. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Kodály Zoltán közművelődési díjával tüntették ki, 2003-ban Artisjus-díjat kaptak. A Budapest Klezmer Band megalakulása óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. Virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai a hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újra fogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek. „Budapest Klezmer Band” bővebben