0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Szirtes Edina Mókus

janosvitez.varidance.hu

Szirtes Edina Mókus (Kecskemét, 1975. július 11. – ) Erkel Ferenc-díjas énekesnő, hegedűs, zeneszerző. Több hangszeren is játszik, például zongorán, brácsán, melodikán.

Hétévesen megkomponálta József Attila Óda című versének mellékdalát.

Hegedűművész diplomáját a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte 2002-ben, majd zeneszerzéssel kezdett foglalkozni. Írt zenét többek között a Szegedi Színkör, Szegedi Kortárs Balett, Kováts Kriszta Színháza, Baltazár Színház és a Magyar Rádiószínház számára, de a 2010-es tűzijáték zenéjét is ő szerezte.

Stúdiózenészként és dalszerzőként számos komoly- és könnyűzenei együttes produkciójában, illetve hanglemezén működött közre, és folyamatosan koncertezik is velük (Zsédenyi Adrienn, Presser Gábor, Balássy Betti & Varga Feri, Falusi Mariann, Sárik Péter Trió, Hevesi Tamás, Nagy János, Havasi Balázs, Makám és Kolinda, Pusztaszó, FSCO, Harmonia Garden, Napoleon Boulevard). Saját zenekaraival (Fabula Rasa, Nomada, Blues B.R.Others) is rendszeresen fellép itthon és külföldi világzenei fesztiválokon. A Fabula Rasa-val az első Budapest Fringe Fesztiválon mutatkoztak be, ahol szakmai különdíjjal jutalmazták produkciójukat.

Mókus 2004-ben Artisjus díjat kapott, 2007-ben a nemzetközi Song Writing dalíró versenyen tizenötezer dalból a legjobb 14 dal közé választották szerzeményét.Tessék-lássék címmel megjelent szólólemezét a Fonogramszakmai zsűrije a legjobbnak ítélte 2010-ben világzene-kategóriában. Szintén ebben az évben a Kortárs Dalíró verseny második helyezését nyerte a világhírű Nikola Parov után.

Sokoldalúsága két új lemezanyagán is megmutatkozik. A már elkészült, s a koncerten is kapható lemez címe „Mókus és a Tao”. Az album anyaga az ősi kínai bölcseleti alapmű,Lao-ce: Tao Te King – Az Út és Erény című könyvéből vett tizenkét megzenésített verset tartalmaz . Ez a mű Kováts Kriszta felkérésére született és a Művészetek Palotàjában lett bemutatva 2011. szeptember 24-én. A dalokat Mókus egyedül játszotta lemezre zongorán, brácsán, hegedűn, melodikán és énekelte saját énekhangján. Ezzel párhuzamosan egy akusztikus popzenei anyagot is rögzíteni kezdett „Szerelmesezős” címmel, amit ő maga „érzelgős asszonyzenének” hív. A később megjelenő albumon szereplődalok saját barátai verseire íródtak, így „alapja a mai fiatalok szíve, gondolatai”, de a lemezen szerepel egy Bródy- és egy Presser-feldolgozás is.

Zenésztársak: Zsédenyi Adrienn, Presser Gábor, Balássy Betti és Varga Feri, Falusi Mariann, Sárik Péter Trió, Hevesi Tamás, Nagy János, Havasi Balázs, Makám és Kolinda, Pusztaszó, FSCO, Harmonia Garden, Napoleon Boulevard, Csík zenekar, Kaláka együttes, Palya Bea…

Zenekarok: Fabula Rasa, Nomada, Blues B.R.Others.

„…igazából mindenfajta hang lenyűgöz, még a gépeké is… Rájöttem, hogy az én anyanyelvem – ha a zenei stílusok nyelvjárások – a komolyzene, hiszen azon tanultam meg beszélni. „

„ Feltett szándékom egy híd létrehozása a műfajok között. Hiszen nincs is akkora különbség, szeretném bebizonyítani, hogy szeretetteljes megmozdulással, izléssel, odaadással, a jó szándékkal és a tudásunk legjavával el lehet törölni a határokat és lehet egy közös jót teremteni. „

Szirtes Edina Mókus

Related Nevek