0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Mága Zoltán

Mága Zoltán
forrás: makohirado.hu

Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, hegedűművész.

A világ legrangosabb koncerttermeiben mutatja be a magyar zenei hagyományokat. Játékát a klasszikus zene, a népzene, a cigányzene, a popzene és egyéb irányzatok ötvözésével kialakított crossover stílusát világszerte elismerik. Művészi repertoárja a hagyományos cigány népzenétől a klasszikus darabokon át a jazz-ig, sőt a könnyűzenéig terjed.

Zenész családba született. Hatévesen kapta első hegedűjét, tizenkét évesen már a Rajkó Zenekar prímása volt. 1996-ban Budapest Gipsy Band néven együttest alapított. 1997-ben előadóművészi diplomát szerzett népzene szakon, melyet Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművésztől vett át. Pártolva az élethosszig tartó tanulást -és példamutatásképpen is-, diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetem hegedűművész alap szakán (BA) majd elvégezte a mesterképzést is (MA). Mindezt részben azért, mert fontosnak tartotta, hogy kamatoztatni tudja tudását, tanítsa és támogassa a tehetséges, magyar -és nemcsak magyar- fiatalokat, emellett tartott nemzetközi kurzusokat is többek között a pekingi és a szöuli Zeneakadémián és máshol szerte a világban. Pályafutásának első jelentős állomásaként a világhírű Rajkó Zenekar vezető prímásaként Európa szinte minden fővárosában, Amerikában és a Távol-Keleten egyaránt öregbítette szeretett hazája hírnevét. Később az általa alapított Budapest Gypsy Banddel bejárta a Föld másik felét, és sikeres koncerteket adott.

2000-től lép fel a magyar Moulin Rouge-ban, amelynek 2003-ig a népzenei vezetője is volt.

Mága Zoltán hegedűművész öt kontinensen, közel száz országban adott már koncertet, játszott királyoknak, államfőknek, egyházi főméltóságoknak és világsztároknak egyaránt. Többek között elbűvölte már játékával XVI. Benedek pápát, Ferenc pápát, a brit trónörököst – Károly herceget, VI. Mohammed marokkói királyt, II. Konstantin volt görög királyt, valamint Robert de Niro Oscar-díjas amerikai színművészt és Salma Hayeket is. Számos világhírű művésszel játszott együtt, többek között David Foster tizenhatszoros Grammy-díjas zongoraművésszel,   Grammy-díjas szopránnal, Julia Novikova szopránnal, Shlomo Mintz, Zakhar Bron és Didier Lockwood hegedűművészekkel. Mága Zoltán célja, hogy több millió embert varázsoljon el a koncertek alkalmával, s hogy minden korosztály megtapasztalhassa a klasszikus- a könnyű- és a népzene szépségét.

Mága Zoltán jótékonysági koncertjeivel világnézeti és politikai törésvonalaktól függetlenül képes ezreket mozgósítani és összekapcsolni, a zenekedvelő magyar közönséget pedig társadalmi felelősségvállalásra is ösztönözni. A 100 Templomi Jótékonysági Koncert, a Hegedűvarázs -100 koncert a magyar zenei kultúráért című missziósorozata, és a jelenleg is zajló Hegedűvel a világ körül című világkörüli hangversenykörútja bizonyos szempontból egybekapcsolódik. A templomokban tartott koncertjeivel közösségeket, egyéneket és különböző jótékonysági célok megvalósulását mozdította elő, a Hegedűvarázzsal a Kárpát-medencében népszerűsítette és hirdette a magyar zenei kultúrát, ápolta szellemi örökségünket. Világkörüli koncertsorozata keretében pedig hazánk kulturális kincseit, szellemi gazdagságát hirdeti.

Mága Zoltán művészeti és jótékonysági missziójának elismeréseként két alkalommal is meghívást kapott a Vatikánba, először 2011 szeptemberében fogadta XVI. Benedek Pápa, a Szentatya tiszteletére Mága Zoltán egy magyar népdalt játszott el, ezt követően egy hegedűt ajándékozott Őszentségének. A következő alkalomra 2017 márciusában került sor Ferenc pápa meghívására, aki apostoli áldásában részesítette Mága Zoltánt.

 

 

Related Nevek