0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Kutrik Bence

bencekutrik.com

Kutrik Bence (Budapest, 1976. március 27. –) zeneszerző, zongorista, informatikus.

San Franciscóban (San Franciscó-i Konzervatórium(wd)), Torontóban (Torontói Egyetem(wd)) és Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, illetve részt vett több zeneszerzés-mesterkurzuson. Alkotói munkássága középpontjában a klasszikus európai hagyományokból építkező kísérleti zene áll. Külföldön és Magyarországon is számos koncert- és filmzenei díjjal ismerték el.

Zenei tanulmányait az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte. Zongoratanára Bujdosóné Pécsy Klára, szolfézs és zeneelmélet tanára Bakó Judit volt. Eközben informatikusnak is tanult, majd 2002-ben egy munka kapcsán az Amerikai Egyesült Államokba költözött.

2003-ban felvételt nyert a San Franciscó-i Konzervatóriumba, ahol egy évig Conrad Susa(wd) amerikai komponistánál tanulhatott zeneszerzést. 2005–2010 között a Torontói Egyetem Zeneművészeti Karán elvégezte a bachelor programot, valamint egy évet tanult a mesterképző zeneszerzés szakán Gary Kulesha(wd) növendékeként. Külföldi tartózkodása alatt számos művet írt, köztük kamaraoperát, további kamara és szóló zongoradarabokat, illetve elektroakusztikus zenéket. Komolyzenei tevékenysége mellett filmhez és számítógépes játékokhoz is komponált zenét, többek között olyan jelentős amerikai kiadók felkérésére, mint a Disney Interactive(wd) vagy a THQ. 2010-ben visszaköltözött Magyarországra.

2010–2015 között a Zeneakadémia hallgatója volt. Előbb egy operadramaturgia kurzust végzett el, majd zeneszerzésszakon szerzett diplomát Vajda János növendékeként. Részt vett a szombathelyi Nemzetközi Bartók-szeminárium zeneszerzés-mesterkurzusán is, ahol 2013-ban Fekete Gyula és Faltay Csaba, 2015-ben pedig Fekete Gyula és Balázs Ádám kurzusait hallgatta. Ebben az időben munkái között szerepelt több külföldi nagyjátékfilm zenéjének megírása, továbbá egy vokális és egy kamaramű komponálása is. A Zeneakadémia első imázs videóklipjének zenéjét is ekkor szerezte. A film elnyerte az 51. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál(wd) Ezüst Hugo-díját, majd pedig a Red Dot kommunikációs dizájnversenyén is elismerték.

2017-ben Studio 5 néven zeneszerzőcsoportot alakított négy fiatal alkotótársával, hagyományból kiinduló új zenei hangversenyek létrehozására. Bemutatkozó koncertjük a Zeneakadémia Solti termében 2017 februárjában volt.

Tagja a Magyar Zeneszerzők Egyesületének.

Related Nevek