
A Hot Jazz Band Kossuth-díjas magyar jazz-zenekar, amelynek repertoárja elsősorban az 1920-as – 1940-es évek amerikai és magyar jazz-számait öleli fel. Különösen népszerűek a két világháború közti magyar swing- és jazzdalok, filmzenék interpretációi.
A zenekart Bényei Tamás alapította 1985-ben, azóta is a vezetője. Megalakulásuk a sorkatonai szolgálatnak, azon belül egy a laktanyában szervezett „Ki Mit Tud?” műsornak köszönhető. A tagok a leszerelés után is együtt maradtak. Akkori nevük Jazztramps volt, főként dixieland zenét játszottak. Eleinte utcazenészként működtek, de néhány alkalommal eljutottak külföldre is.
A zenekar neve 1988-tól Hot Jazz Band. A tagság lassan állandósult, kialakult saját egyéni stílusuk, melyben a dixieland mellett a hangsúly a szving-korszak különféle zenéire helyeződőtt. A hivatásos zenekarrá válás folyamata a kilencvenes évek elején kezdődött. 1994-ben egy kiküldött felvétel alapján meghívták őket a Le Havre-ban megrendezett nemzetközi Louis Armstrong jazz versenyre, melyet megnyertek, ezzel elindultak a nemzetközi karrier útján.
Az országban szinte egyedüliként felvállalták a huszas–negyvenes évek gyakorlatilag elfelejtett, esetenként hozzáférhetetlen magyar dalainak és filmslágereinek korhű eljátszását és CD lemezen megjelentetését. Ezeknek a daloknak az eredeti felvételei a magnetofon és a mikrobarázdás hanglemez feltalálása előtt készültek. Részben gyenge hangminőségük, részben a háború előtti korszak negligálása miatt hosszú időn keresztül nem voltak hallhatók. A nyolcvanas években már tucatnyi válogatásalbum jelent a korszak slágereivel és filmzenéivel, de a hangminőség értelemszerűen gyenge maradt. A Hot Jazz Band több albumot szentelt ezen dalok tökéletes hangminőségű, korhű bemutatására és ezzel újra a köztudatba emelésére. A hiteles tolmácsoláshoz Bényei Tamás kialakított egy különleges, csak régi magyar gramofonlemezeken hallható énekstílust.
2006-ban a Miskolci Szimfonikusok, Kovács László karnagy vezetésével, és a Budapesti Vonósok, közös fellépésre hívták meg a Hot Jazz Band-et. A zenekar négy nemzetközi versenyt nyert, négy év alatt, miközben a valaha megrendezett két hazai versenyt is megnyerte, és mellé két eMeRTon- és egy Líra-díjat kapott. A Szabó István rendezte 2006-os Rokonok című filmjének zenéjét a zenekar játszotta.
A zenekar George Gershwin születésének 100-ik évfordulóját a szerző műveiből összeállított lemezzel ünnepelte.
A zenekar rendszeresen szerepel az Amerikai Egyesült Államokban, így 2006-ban már hatodízben játszottak Sacramentóban, a világ legnagyobb szabású jazztalálkozóján.
Tagok:
· Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének
· Kovács Tamás – harsona
· Fodor László – klarinét, altszaxofon
· Galbács István – dob
· Juhász Zoltán – bőgő, gitár
· Szabó Lóránt – gitár, bendzsó