0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Horgas Eszter

Horgas Eszter
forrás: showtar.hu

Édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író, így már gyermekkorában kapcsolatba került az irodalommal és a zenével. Testvérei Ádám rendező, Péter díszlettervező, Judit pedig irodalmár.

Már az általános iskolában tudta, hogy zenész lesz. Hatéves kora óta tanult zenét, a fuvolát tízévesen vette kézbe. A Városmajor utcai Általános Zeneiskola (ma a Solti György Zeneiskola XII/1. tagozata) után felvették a Bartók Béla Konzervatóriumba. Tizennyolc éves kora óta szerepel színpadon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott. Kovács Lóránt és Sebők Erika fuvolaművészek, illetve Kurtág György és Rados Ferenc kamarazene-professzorok tanították.

1992-től 1997-ig volt tanszakvezető a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola fafúvós tanszakán, de azóta is ott tanít.

1994–2000 között rendszeresen koncertezett szólistaként és zenekari közreműködőként is. 2001-től kezdődően látott napvilágot CD sorozata, a Horgas Eszter arcai. 2001-ben Latin Fiesta címmel tartott telt házas előadást két estén keresztül az Erkel Színházban. 2002-ben elnyerte az Artisjus előadói díját. Al Di Meola gitárossal 2003-ban a Budapest Arénában lépett fel, a „Carmen” előadást 10 000 fő látta.

A 2004-ben megjelent Mozivarázs stúdióalbum bekerült a Fonogram „az év hazai jazz albuma” kategória legjobbjai közé. 2006-ban Vivaldi hegedűre írt Négy Évszak című művét átdolgozta fuvolára.

2007-ben került sor a „Charlotte” önálló estének bemutatójára, melyhez egy saját történetet dolgozott ki.

2008-ban ismét Al Di Meolával lépett színpadra, a „Carmen” folytatásaként készült az „Ő és Carmen”-nel, mely CD-n is megjelent, s két hét leforgása alatt vált platinalemezzé.

2009-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a szakmai zsűri pedig „Az év hazai gyermek albuma” kategória legjobbjai között jelölte a „Karácsony Angyala” című CD-jét, ami további különlegessége, hogy a fölhangzó gyerekkórusban több zenész gyermeke között ott vannak Horgas Eszter lányai is.

Első alkalommal 2011 júliusában rendezte meg Horgas Eszter a Partitúra Kurzust, ami tulajdonképpen egy összművészeti műhelymunkára alapozott – kezdetben 7, majd 2013-tól – 10 napos, korlátozott létszámú komplex művészeti nyári tábor Balatonfüreden. Horgas Ádám a kezdetek óta fő közreműködője.

A képzés lényege, hogy a 9-12-15-25 év közötti résztvevők – korcsoportok szerint – különféle művészeti ágakon keresztül megismerjék magukat, megtapasztalják, hányféle útja van az önkifejezésnek, betekintést nyerjenek a zeneművészet, a színjátszás, a mozgás, a filmkészítés, a képzőművészet világába minden évben egy téma köré összpontosítva. A műhelymunka során elkészült műveket a fiatal művészek a kurzuszáró nyílt előadáson adják elő évről évre.

A közönség és a kritikusok egyaránt ünneplik egyedülálló hangszeres teljesítményét, izgalmas, műfaji határokat átlépő feldolgozásait, valamint varázslatos, megindító előadásait.

A virtuóz fuvolista a klasszikus zenei hangversenyek mellett olyan új repertoárt hozott létre, mely nem ismer műfaji határokat. A klasszikus zene, a jazz és a latin irányzatok nyelvét egyaránt használja.

Meggyőződése, hogy a fuvolát csak akkor emelheti a szóló hangszerek közé, ha új irodalmat hoz létre.

Olyan mesterek műveiből készít átiratot, mint Vivaldi, Bach, Verdi, Puccini, Bizet, Bernstein vagy Gershwin.

Eszter személyes varázsa és bravúros hangszeres tudása évről-évre új, jobbnál jobb produkciókat inspirál, ami a legkeresettebb szóló hangszeres zenészek közé emeli.

Related Nevek