0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Gallai Péter

Gallai Péter
livethemoment.hu

Gallai Péter (Budapest, 1953. október 5. – 2019. szeptember 16.) magyar billentyűs, zeneszerző, énekes.

1971-ben alapította meg első zenekarát. 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, 1974-től 1982-ig a Piramisban zenélt, tagja volt a Favágóknak is. Egyéb sikeres együttese: Bikini. 2009 óta ismét a Piramis tagja volt.

Az 1980-as években Kováts Krisztával és Fábri Péterrel közös gyermekműsora volt, utóbbival együtt írta a Kolumbusz című rockoperát, amelyet 1992-ben mutattak be.

Élete utolsó éveiben súlyos alkoholfüggőséggel küzdött (ebből eredendően hasnyálmirigy-gyulladást is kapott, és szívproblémái is voltak), amin egy időre felül tudott kerekedni, később azonban visszaesett, végül vírusos fertőzésben halt meg.

2019. szeptember 27-én kísérték utolsó útjára a Kozma utcai izraelita temetőben.

Fontosabb együttesei

· 1974–1982, 2009–2019: Piramis

· 1985–2002: Bikini

· 1997–2009: Favágók

Related Nevek