0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

East együttes

East együttes
forum.index.hu

Az East 1975 nyarán alakult, és még abban az évben, november 15-én bemutatkozott Szegeden. A Szakcsi Lakatos Béla (elektromos zongora), Móczán Péter (basszusgitár), Varga János (gitár), Király István (dob) felállású zenekar az első fellépésén elképesztő sikert aratott.

Ez a koncert és ez a siker indította el a zenekart közel húszéves pályáján, amelynek során több mint ezer koncertet adott és tizenegy nagylemeze jelent meg, Magyarországon kívül Japánban és Nyugat-Európában is. Az East 1975-ben instrumentális zenekarként indult Szegedről, és az 1980-as évekre a hazai dzsessz- és progresszív rock talán legszínvonalasabb képviselője lett. Fellépett Nyugat-Berlinben, jelent meg lemeze Japánban és Dél-Koreában, 1990-ben Tina Turner előzenekara volt az MTK stadionban 50 ezres közönség előtt. Amikor az East kiadta bemutatkozó albumát, a Játékokat, rögtön nagy tetszést keltett progrock körökben. Friss volt, de máris érett, ötletdús, tele kiváló, gazdagon alkalmazott szólókkal, zenei fordulatokkal. Mindehhez adottak voltak a zenészek, akik mindannyian hangszereik jól képzett megszólaltatói: a már említett zenekarvezető, Móczán Péter basszusgitár játéka élményszámba ment, Pálvölgyi Géza a billentyűsökkel bűvölte el a közönséget, Király István a dobokon adta kiválóan a kíséretet, Varga János pedig a gitárokon alkotott nagyot. S ne feledkezzünk el Zareczky Miklós énekesről, aki érzelemgazdag hangján tudott még többet hozzátenni a zenéhez azokban a számokban, amelyek nem instrumentálisak voltak. Az East együttes hazánk egyik, Szegedről indult vezető progresszív rock csapata volt. Az 1975-ben kezdődött és a ’90-es évek első felében véget ért pályafutása során több tagcserén is átesett az együttes, így az 1981-ben elkészült első lemezükön szereplő csapatukhoz képest megfordult az együttesben mások mellett Pálvölgyi Géza billentyűs (Új Skorpió, Tátrai Band), Dorozsmai Péter dobos (Korál), Takáts Tamás énekes (Karthago, Takáts Tamás Blues Band), Homonyik Sándor és Tisza József énekes, Oláh Aladár billentyűs is. Lemezek sora fémjelezte munkásságukat, majd 1994-ben egy Budapest sportcsarnokbeli koncerttel elbúcsúztak a közönségtől. Tizennyolc év hallgatás után a Pécsi Országos Színházi Fesztivál felkérésére az együttes 2012. június 8-án lépett újra színpadra a pécsi Kodály Központ zsúfolásig megtelt hangversenytermében. A siker minden várakozást felülmúlt. Az East legmaradandóbb zenéiből összeállított két és félórás koncert végén a közönség hosszú percekig állva tapsolt. Erről később DVD jelent meg Messze a Felhőkkel címen. 2013. március 4-én Szegedi Nemzeti Színházban, március 12-én pedig a Művészetek Palotájában adtak koncertet 2014. április 25-én az MR2 Szimfonik+ közreműködésével Szimfonikus előadást adtak a Művészetek Palotájában. A koncertprogram az együttes szinte teljes életművét átívelte. A máig legsikeresebb első, Játékok című album teljes zenei anyagát és a Hűség című nagylemez hat opusát az eredeti felfogásban, a számokat összefűzve adják elő. A koncert további részében A szerelem sivataga, a Radio Babel albumok és Az áldozat (Szodoma) című balettzene legszebb számai, részletei hangzottak el. A zenekar klasszikus és utolsó felállása azóta is közösen aktív.