0 A B C D E F G H I J K L M N O P R S T V W Z

Alapi István

Alapi István
staruzenet.hu

Alapi István (Salgótarján, 1962. augusztus 2. –) / gitáros, zeneszerző /Artisjus és Fonogram díjas magyar előadóművész, gitáros, zeneszerző, az Edda Művek tagja. A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő személyisége.

Már kisiskolásként áhítattal hallgatta a rádióban a zeneszámokat, így aztán magától értetődött, hogy szülei beiratták a zeneiskolába. Tíz évesen kapta első gitárját, amely végérvényesen eldöntötte pályáját. Középiskolásként már együttesben játszott, 19 éves korában pedig a város egyik legismertebb zenekara, a Front együttes tagja lett. A négy évig működő jazz-rock formáció szép sikereket aratott, a ’83-as Ki Mit Tud-on, az ország legnépszerűbb tehetségkutatóján dobogós helyezést értek el. 1985-ben a fővárosba költözött, az országszerte ismert Moho Sapiens tagja lett. Itt figyelt fel rá Pataky Attila, az Edda vezetője, aki azonnal le is igazolta a tehetséges gitárost, mivel elődje, Csillag Endre már bejelentette, hogy 1988 elején Ausztriába disszidál. Első koncertje a zenekarral 1987 szeptember 28.-án, Cegléden volt, amin egyből önállóan, minimális felkészülési idővel kellett bizonyítania (útközben is tanulta a dalokat), mivel Csillag Endre váratlanul megsérült. Ekkoriban még csak a koncertek második felében lépett színpadra, a ráadásokban viszont már Csillag Endrével együtt játszott. Ezidőben ragadt rá a Steve becenév is, amit az akkori basszusgitáros, Mirkovics Gábor ragasztott rá, a Mézga család Hufnágel Pistijére utaló híres idézetet parafrazálva („A nagy Alapi Steve, áldassék a neve!”). Az Eddában töltött első 4 éve során több mint 400 koncerten lépett színpadra, játszott 4 albumon, sikeres művészi tevékenysége elismeréseként 1990-ben Nívódíjban részesült.

1991-ben egy meghívásnak eleget téve Kanadába utazott, 10 hónapos vendégszereplés után hazatért és megalakította az XL Sisters formációt, amellyel slágerlistás dalokat és telt házas fellépéseket értek el. 1993-ban, utódja, Kun Péter tragikus halálát követően, visszahívták az Edda Művekbe, ahol azóta is, megszakítás nélkül játszik. 1996-ban megjelent első szólólemeze Belső világ címmel, a fúziós jazz album szép sikereket aratott. 2001-től 2005-ig a Keresztes Ildikó Band tagjaként is zenélt, 2002-ben pedig megjelent második szólóalbuma, István címmel, a Los Angeles-i székhelyű Hitchcock Media Records gondozásában. 2007-ben Salgótarjánban Pro Arte díjat kapott. 2011-ben kiadta harmadik szólólemezét niXfactor címmel. A produkció méltán nyerte el az Év Hazai Jazz albumának járó Fonogram-díjat 2012-ben. Így írt a lemezről az egyik szakportál: „Kivételes album egy kivételes zenésztől” „Ne kerülgessük az átforrósodott erősítőt: Alapi István új albuma a honi zenetörténelem fontos darabja. Kivételes képességű zenész készített kivételes albumot. Olyan lemezt, mely páratlan Magyarhonban. A niXfactor egészen egyszerűen pazar. Minden rezdülésében igazolja: remekmű…” 2011-ben a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért az Artisjus Zenei Alapítvány díját kapta. 2013-ban jött ki újabb albuma, Inner Vortex,[2] amelyet számtalan sikeres klub fellépés követett. 2015-ben a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Nógrád Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozta kimagasló művészi tevékenységéért.

Játszott 27 Edda lemezen, közreműködött közel 100 magyar előadó, többek között Katona Klári, Varga Miklós, Keresztes Ildikó, Szentpéteri CsillaHavasi Balázs albumain, rendszeresen koncertezik a Felvidéken és Erdélyben. Harmincadik éve játszik az Edda Művekben, hazánk egyik legsikeresebb rock együttesében, évente 70-80 teltházas koncerten lép a közönség elé. 2016-ban, elsőként a magyar zenészek közül, meghívást kapott a világ legnagyobb, nemzetközi hangszer expojára, az USA-ban, Anaheim-ben megrendezésre kerülő NAMM Show-ra, ahol minden nap bemutatókat tartott a megjelent nemzetközi, szakmai közönségnek. 2018-ban a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetés adományozottja lett.

Related Nevek