Látomás

Reggel csodás volt a nap. Kinyitottam az ablakot,mert emlékszem azért zártam be mert éjszaka tombolt a vihar. Kellemes hűvös levegő áramlott a szobába. Bevágtam a kávémat, a maradékot. Ugyanis egyszerre főzöm le a négyszemélyes kávét és felét szoktam meginni egyszerre. A másik adagot majd csak akkor ha otthon kerül sorra kávézásra. Hát most a tegnap reggeli maradékot fogyasztottam el. Majd a friss reggeli zuhanyzás után felöltöztem és elindultam valahova.

A valahova az nem volt célkitűzés. Rendszerint az agyam kiürítve szoktam egy irányba elindulni. Csak hogy ne legyek itthon. Ma reggel olyan nyolc óra körül indultam. Bezártam a lakás ajtómat és elindultam. Kis reggeli séta után a buszmegállóban találtam magamat. Fülemben a telefon fülhallgatója. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a híreket hallgatom az egyetlen hírrádióban. Arról szóltak a hírek, hogy a válság miatt a tőzsde hogyan reagál. Na ez nem érdekel most. Most nem. Csak a jó levegő és a céltalan bolyongás köt le.

Észre sem vettem, hogy felszálltam a buszra. Az ablak el van húzva, így kellemes hűs levegő nyaldossa az arcomat. Mellettem a táj csak úgy suhan. Talán az ilyen helyzet szokott ihletet adni azoknak a rendezőknek, akiknek a filmjeikben megtalálható az összemosódottan elsuhanó fák, házak és egyéb tereptárgyak láthatók, könnyed zakatoló instrumentális muzsika kíséretében. Miközben a szereplő visszaemlékezik a múlt egy az agyában rég bezárt fiókjában tárolt kitörölhetetlen emlékfoszlányra. Egy lányra aki régen egyszer erős benyomást gyakorolt a szereplőre. Már nem is tudja, hogy miért volt nevezetes, csak örökre beégett az emlékezetébe. Történhet bármi az életében, pozitív vagy negatív esemény, de ez az emlék már sosem lesz kitörölhető az emlékezetéből. Az is meglehet, hogy csak álmot látott és azaz álom nem hagyja nyugodni. Visszatér mint egy állhatatos kísértet…

…ahogy a fák suhannak felcsendül Frederic Chopintől a  Waltz Rain. De  az is lehet, hogy megint álmodom. Közben csendesen el kezd az eső csapkodni. A busz nyitott ablakán pár csepp betalál. Kacsázva, pörögve némelyik az arcomon éri el a végállomást, majd bőröm melegétől és a huzattól felszárad. Az szemem előtti látomás, mintha víztükör verné vissza, hullámzik majd apró hullámocskák összetörve elmossák, eltapossák e szép képet, amely visszabújik az emlékek elvarázsolt mély barlangjába, hogy megint csak akkor törjenek rám ha szükségségem van rá.

Következő pillanatban már az akácos erdőben sétálok egy ösvényen. Körülöttem, hófehér pelyhekbe öltözött akácok hozzák vissza gyerekkorom gyönyörű látomásait, nem beszélve mézédes illatáról amelyre méhek ezrei tolonganak, hogy beszippanthassák édes nektárját. Illatával és látványával megrészegülve sétálok tovább szememet az égre emelve. Látom, hogy a az ég kék tengerén fehér selyem fodrok sodródnak simogatva a nap orcáját. Amikor eltakarják azt a forróságot enyhítve és lelkemet simogatva suhannak tovább kijelölt útjaikon. Elnézve az ég óceánját, lelkemet nyugalom önti el, egyfajta elégedettség. Körülnézek, körülöttem zöld pázsit. Füve csalogatóan hívogat, hogy akár csak régen adjam át magam a természetnek. Cipőt ledobva mezítelen lábbal sétáljak a  fűben, miközben a selymes fűszálak csiklandozzák talpamat. Kéz a kézben futok a lánnyal, sugárzó szemében boldogság tükrözik. Szőke fürtjeit fújja a májusi szellő. Arcán a szeplők életre kelnek. Apró hangyákként életre kellve hívogatnak, hogy gyere közénk. …

… a kép átvált a jelenre. A busz beáll a végállomásra. Véget ért az álom. Odaértem a munkahelyemre. Kezdődik a napi robot. Hisz élni kell, miért is? Talán ezekért a reggelekért amikor a munkába menet átélhetek különleges álmokat és emlékeket. És újra boldog lehetek egy félóra erejéig. De, most elcsomagolom a fülhallgatóm.  Elteszem a telefont  és megyek átöltözni.

Vannak zenék amelyek segítenek átélni a múltat vagy amíg hallgatom őket elfog a nyugalom, így sikerül túlélni az életben maradásért vívott harcot. Minden zene más és más képet hoz elő. Mindegyik elvisz egy utazásra. Nem kell szégyellni. Minden embernek vannak rejtett érzései. Éld át te is.

Írta: Garfy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük